Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Apostoli kettőskereszt szentelés

2009.12.01

 

Mégtöbb kép a fotóalbumban.

 

 

"...a magyarság újjászületésére vágyakozunk"- apostoli kettős kereszt szentelése Tapolcán

Apostoli kettős kereszt szentelésére került sor- november 29- én- a Tapolcaiak a Nemzetért Egyesület szervezésében.
A nagyszámú tömeg- köztük tagok, szimpatizánsok és prominens személyek a Spar parkolónál, a Kazinczy tér 17. és a Berzsenyi utca által behatárolt területen felállított kettős keresztnél gyülekeztek.

Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt- többek közt- Bognár Ferenc és Bakos György önkormányzati képviselők, Sólyom Károly alpolgármester és a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt Veszprém megyei 4.sz. választókörzetének képviselő-jelöltje- Dobó Zoltán is.
A rendezvényről többen hiányolták a plakáton is szereplő Császár Lászlót, városunk polgármesterét, aki beszédet lett volna hivatott mondani.
Az ünnepi program a hagyományőrzők díszes bevonulásával vette kezdetét, majd a Himnusz közös éneklése, és egy szavalat után Szalkai Zsolt, a
Tapolcaiak a Nemzetért Egyesület elnöke köszöntőjét hallgatták meg az egybegyűltek. A vezető beszéde kezdetén örömének adott hangot, hogy "szép számban" gyűltek össze az emberek, majd rátért az Advent jelentésére, jelentőségére, valamint arra, hogy nem véletlenül választották ezt a napot a kereszt szentelésére.
- Adventus- latin eredetű szó, megérkezést, eljövetelt jelent. Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25- ike közötti négy hetes  szent idő, a Karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Ugyanakkor ez a kereszt szintén egy várakozással teli időszak kezdetét testesíti meg.
Ahogy a keresztény magyarok meggyújtják első adventi gyertyájukat, mi éppen úgy gyújtunk fényt eme kereszt felállításához. Mi is egyfajta eljövetelre vágyakozunk. Még pedig egy nemzeti eszmélés eljövetelére, a magyarság újjászületésére vágyakozunk.
Most ez a kereszt, amely a magyar emberiség szimbóluma, minden nap emlékeztetni fog arra, hogy feladatok és kötelességek sora vár ránk. Egyben arra is emlékeztet, hogy mit és miért teszünk. Le akarjuk zárni a mögöttünk álló- közel 65 éves gyalázatos időszakot, szeretnénk igazságos társadalomban élni, ahol a munka megbecsülendő, a naplopás, és az élősködés pedig megvetés tárgya- hangsúlyozta bíráló felhangot megütve Szalkai Zsolt, majd ismét rátért a kereszt- állítás jelentőségére: - Ez a kereszt tisztelgés őseink és minden magyar előtt, aki életét és vérét adta valaha a Kárpát-haza határain belül és kívül, azért, hogy mi keresztények- magyarként ünnepelhessünk!

Beszéde utolsó szakaszában rámutatott az identitástudat fontosságára, a nemzettől elforduló, önös érdekeket szem előtt tartó emberekre, végül mécses gyújtására kérte az egybegyűlteket.
A történelmi egyházak részéről elsőként, a keresztről kérdezett, majd meg is adta rá a választ Szűz Károly református lelkész. A keresztről... amely "összeköti az eget a földdel". Hangsúlyosan beszélt Isten országáról, a Mindenhatóról, hogy ilyenkor, az ünnepek környékén különösen áhítozzuk Jézus eljövetelét... de kiemelte a szeretet nélkülözhetetlenségét is:"Isten a kereszt által összeköti az egyik ember szívét a másik ember szívével."
Keserű szájízzel szólt a világban szétszóródott magyar népről, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy Isten akarata, hogy "lássuk meg egymásban a testvért!"

Ezt követően a református és evangélikus egyház nevében megáldotta az apostoli kettős keresztet.
Csere Sándor kanonok-plébános a katolikus egyház képviseletében szintén a kereszt jelentéséről beszélt az egybegyűlt tömegnek, melyből az egyik Krisztus keresztje, "...ami mindent felülír, ami végtelen áldozatról beszél, és tisztelete, üzenete, kell, hogy mindannyiunkat áthassa. A másik kereszt apostolainkat jelzi- a 12 apostolt... de mindenkit, aki apostoli munkát végez. Aki pedig hitét vallja és bátran hirdeti, az mind apostol!"
Csere Sándor felszólított, követnünk kell a Krisztus- i  útmutatást, és amennyiben a kereszthordozás nemzetünk védelmét jelenti, akkor vállalnunk kell... mert "akkor szolgáljuk a nemzetünket, ha Istent szolgáljuk, és akkor szolgáljuk Istent, ha nemzetünket szolgáljuk. Hordjuk
magunkban a krisztusi békét és annak minden örömét!"
A katolikus kereszt felszentelést, áldást követően Bertalan Csaba tolmácsolásában hangzott el a Magyar Hiszekegy, melyet a Szózat, majd a Székely Himnusz közös éneklése követett.
A rendezvény- ahogy Szalkai Zsolt elnök is kérte- a felszentelt apostoli kettős kereszt tövében mécsesek gyújtásával ért véget.

 

 

 

 

Dancsi István (helyilapok.hu)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

beszéd

(kuruc63, 2009.12.02 06:10)

A rendezvény összességében jól sikerült,szép számú résztvevővel.de,egy jóindulatú észrevételem lenne.
A Szalkai legközelebb tisztelje meg a közönséget azzal, hogy vagy megtanulja a beszédét, vagy még tízszer elolvassa előtte.
egy biztos Jobbikos szavazó

Még valami!

(Akka, 2009.12.01 21:14)

Ami nekem nagyon tetszett, képviselték magukat az Új Magyar Gárda Mozgalom tagjai is.